Star Wars Jedi Knight: Jedi Academy végigjátszás
1.1 Yavin Jungle
Amikor elkezd?dik a játék, menj el?re, keresztül a füvön és a patakon, és jobbra fel. Vágd ki a fát. Menj fel a patakon, ahol találkozol két gyíkkal is. Öld meg mindkett?t. Tovább, mikor már nem tudsz tovább menni, ugorj ki a partra, ahol egy k?épület van. Miután Rosh bemutatja növekv? Erejét, menj be. Balra van egy újabb gyík, csapd le a fejét és menj tovább. Keresztül a hídon! A másik oldalon, balra néhány k? mögött van egy újabb ilyen szerzet. A szemben lév? tisztáson hallani fogod, hogy Rosh azt mondja, hogy még egy hidat tudsz csinálni, ha kivágod a fát, úgyhogy tedd meg, majd mássz is át rajta. Menj ki balra, ahol lesz még egy gyík. Miután elhaladsz mellette, egy cutscene (átvezet? animáció) következik: egy csapat stortroopers jelenik meg. És máris kezd?dik az els? harcod. Vágd le az ürgét, majd újabb átvezet? jön.
1.2 Training Area
Az elején kövesd Kyle utasításait, és menj be az ajtón szemben veled. Várd meg a cutscene-t, majd menj be a következ? szobába, ahol egy csomó kis ellenség lesz. Szerencsére nem egyszerre jönnek. Javaslom, inkább dobálózz a karddal, mintsem hogy megpróbálod mindegyiket lecsapkodni. A következ? szobában egy leszakadt híd van. Ugorj át a mélyedésen és "push"-old a más szín? falat el?tted. Menj keresztül rajta, és készülj egy kis csatára. Miután megvan, menj be a szoba bal oldalán lév? ajtón. Jadenes cutscene jön. Miután Kyle adott néhány tanácsot, nyomd meg a kapcsolót. Menj el?re és jobbra az els? lehet?ségnél. Le a lépcs?n, majd válts át ?er?látásra?, hogy észrevedd, melyik falakat kell megnyomnod. 3 van összesen. Miután fent vagy, balra menjél ki és keresztül egy pár ajtón. A szobában, ahol van egy oszlop, jobbra menj és be a balra lév? ajtón. A következ? szobában majd a ?speedet? kell használnod, hogy átjuss a záródó ajtókon. Ha ez is sikerült, akkor cutscene, és jön a következ? pálya.
2.1 Mercenary Activity - Tatooine
Az els? és legfontosabb dolog, hogy Chewbacca tüzét?l távol maradj. Nagyon aranyos kis sz?rmók, de ahogy céloz az elképeszt?... Néha már tényleg az az érzésem volt, hogy inkább engem céloz, mint az ellenséget! Ahogy a misszió kezd?dik, 4 ellenség van a térségben. Egy rodian, két zsoldos blasterrel és egy trandoshan egy sorozatlöv?vel. Javaslom, hogy itt még inkább pisztolyozz, mert szegény f?h?sünk még nem igazán tud jól védekezni a szablyával. Mikor mind halott, a jobb széls? beugróban menj be az ajtón. Egy trandoshan vár rád balra, és zsoldos jobbra és két rodian el?rébb. Menj tovább egyenesen, át az ajtón, majd jobbra. Ott is van két ellen. Menj ki az ajtón. Rögtön jobbra van egy trandoshan. A f?téren balra vannak ketten. Még kett? vár rád a kis beugrókban. Mikor mind halott, még kett? fog el?jönni az egyik ajtóból. Még egy gran is meg fog jelenni, a fels? átjárónál. Szedd le mindet, lehet?leg valami fegyverrel, mert amíg ledobálod ?ket karddal, addig megöregszünk. Mikor mind halott, jön még egy 3-as csapat, a hajó alkatrészek meletti ajtóból. Mikor halottak, sétálj át a következ? területre, ahonnan ?k is jöttek. Itt van két ellenség a baloldalon, javaslom az elmetrükk használatát (mind trick). Menj ki a folyosóról a jobb oldali ajtón.
Titkos hely: a legjobboldalibb beugróban a dobozok mögött van egy gránátöv és egy pajzs.
Az utolsó beugró a nyílt terepr?l elindít egy cutscene-t, úgyhogy menj csak oda. Utána a két ?rt nyírd ki, majd menj ki a szemben lév? ajtón és itt a checkpoint. Ezután óvatosan menj be a következ? szobába. Bent egy csomó akna van, óvatosan járkálj. Van három ellenség is, egy balra. Menj oda hozzá és miután megölted, maradj a dobozok mögött. Egy rodian próbál majd befutni hozzád, szedd le gyorsan, majd a harmadikat is, miel?tt észbekapna. A rodian mögötti ajtón menj ki, használd a speedet, hogy megölhesd a Grant, aki a lépcs? elején van. Folytasd jobbra az utad, ahol már vár rád két weequay és egy zsoldos. Mindtrick, majd vágd le ?ket. Van egy els?segély és egy pajzs is a szobában, vedd fel ?ket. Arra a kijáratra menj rá, ami a Falcon felett visz át. Egy rodian jön majd szembe, szedd le. Be az els?, majd a második ajtón is, és szedd le a két rodiant. Be a liftbe. Nyomd meg a gombot, és menj át a kontrol szoba másik felébe, hogy összefuss a feljavított rebornnal. Vágd le, és nyomd meg a másik gombot is, hogy deaktiváld a sugarat. Vissza a liftbe, ami visszavisz. 180 fokot fordulj és menj ki az ajtón, ahol Chewbaccával fogsz találkozni. A kis, jobboldali ajtón át ismét láthatod majd a Falcont. Nagyjából két ellenség van minden beugróban. Mikor mindet sikerült megölnöd, Kyle is megérkezik.
2.2 Droid Recovery - Tatooine
Menj jobbra, ahol jawakat támadnak homokemberek. Figyelj, jobbra fent van egy mesterlövész is (sniper), aki téged céloz, úgyhogy szedd le miel?bb. Az ív mellett elhaladva lesz még egy negyedik homokember, majd jön még egy pár jobboldalról. A baloldali sziklánál találsz egy disruptort, javaslom vedd fel, a töltényekkel együtt. Egy gránátcsomag is vár rád arrafelé, ahonnan az el?bb a támadóid jöttek. Menj tovább a kanyonba, s mikor már látod a párologtatót el?tted, négy taszken fog megtámadni. Az egyiküknél fegyver is van, szóval óvatosan. Az ötödik fent van egy sziklán a farm fölött. Menj be a farmra, tisztísd meg az összes barlangos részt, amíg el nem érsz egy ajtóhoz. Bent van egy titkos terület, egy jó nagy pajzzsal.
Egészen addig menj vissza, amíg nem látsz egy ösvényt, ami balra megy. Néhány újabb taszken fog érkezni, miután megölted ?ket, menj tovább. Az els? kanyarnál néhány kráter mögött van egy pár blaster pakk. Menj fel és ki. Balra ketten fognak már várni. Ahogy elérsz az els? épülethez a baloldalon, 3an támadnak majd rád. Az épületben is van egy kis sunyi sniper, vigyázz rá. Van egy rakat cucc a házban, szóval vedd csak fel ?ket. Menj át a kanyonon, ahol is lesz 3 homoki ember, majd még egy az épületek tetején. Menj el az összes épület mellett a térség hátsó részébe, és be egy újabb barlangba. Bent is van egy pár ellenség. Vannak jobbra pajzsok és gránátok, szedd fel ?ket. Mikor kimész, keress egy sandcrawlert (járm?), körülötte lesz egy pár ellen, szedd le szépen ?ket, majd el?re az ajtóhoz. Mikor Jaden azt mondja, hogy ""I wonder if I can get up there", menj vissza ki és húzd le a darut. Ugorj rá, majd engedd, hogy visszamenjen. Fent van 3 ellenség, az utolsóért fel kell ugranod a jobboldali dobozokra, majd fel a folyosóra. Nyomd meg a kapcsolót, cutscene. Ugorj le, és menj a szoba másik végébe. A lift el van torlaszolva, úgyhogy "Pull", majd menj fel vele. Nírd ki a csávót, majd tovább át az ajtón. Még két ajtón keresztül és
egy fémolvasztóba fogsz érkezni. Észre kell, hogy vedd, az a cs?, ami hozzád közel van, jóval hidegebb, mint a többi. Ez azért van, mert azon keresztül víz folyik. A dolog egyszer?: dobd rá a kardod, és az majd elintézi. Menj keresztül ezekután, majd be a jobboldali ajtón. Bent és jobbra lángcsóvák vannak, még csak meg se próbálj keresztülmenni rajtuk. Menj a legbaloldalabbi részre, és láthatod, hogy az egyik csóva id?közönként kialszik. Ez egy tipikus videójátékos megpróbáltatás. Amikor kialudt, ugorj, miközben a falat bámulod. A túloldali raidert kell megölnöd, majd a jawaknál lév? kapcsolót aktiváld. Menj el mellettük egy lifthez, ami a lángok miatt elérhetetlen volt eddig. Menj le vele, három taszken fog lent várni, az els? szobában. Menj keresztül a következ? ajtón, figyelj az ellenekre. Lökd odébb a torlaszt, hogy megláthasd az R5ös egységet. Nyomd meg a USE-t a droidon. Le fogja vinni a liftet, ugorj utána. Egy csomó taszken vár lent. Miután sikerült megölnöd ?ket, vége a pályának.
2.3 Emergency Assistance - Bakura
Sétálj körbe a platformon a f?bejárat irányába, figyeld meg, hogy az összes halott úgy fest, mintha egy kard vágta volna le ?ket... Menj be és irány a biztonsági állomás a baloldalon. Itt fogod megkapni a feladatokat. Bármelyik ajtóhoz próbálsz közeledni, megjelenik egy csapat stormtrooper. Amikor az egyik ajtón bejönnek, a másik mögött van egy csomó extra, vedd fel, majd öld meg a stormosokat. Menj fel a lépcs?n. Ott van még kett?, a baloldali ajtó ellenségekhez vezet. Ha elmész mellettük az egy kontrolszobához vezet, de menj vissza az els? folyosóhoz. L?dd ki az aknákat és sétálj ki. Rögtön szemben van egy csomag robbanószer. Use, hogy deaktiváld ?ket. Menj vissza a kontrolszobába, ahol két ellenség vár, mikor mind2 halott, menj el mellettük és folyosóra lyukadsz ki, ahol g?z meg lángok vannak.
2.4 Merchant Rescue ? Blenjeel
A következõ küldetésben egy árva lézersugarat sem kell kilõnöd, még a fénykardodra sem lesz szükség. Ez egy mentõakció, ahol aztán a saját bõrödet kell menteni. Össze kell gyûjtened a szükséges alkatrészeket, hogy el tudd hagyni a bolygót. A csalafintaság ott van a dologban, hogy nem szabad a homokra lépni, mert akkor a bevezetõ animációban látott hatalmas kukac bekap, és akkor neked lõttek.
Szóval, mindig az alkatrészeken, köveken kell maradnod, és a lehetõ legrövidebb idõt tölteni a homokon, azt is csak végszükség esetén.
Tehát akkor: az elsõ alkatrész a lezuhant hajóban van. Ugorj elõször jobbra a hajó szélére, majd onnan a kõre, aztán egy alkatrészre, majd végig le a rámpán. Rohanj át a homokos részen a hajó másik felébe, és ugorj fel a szélén. Jobbra ugorj fel a dobozra, onnan a korláton át a folyosóra. Menj be az ajtón, és a padló alól szedd föl az elsõ alkatrészt, és vidd a helyére.
A követezõ: ugyanúgy ugrálj elõre, mint az elõbb, de a nagy kavicson ne a hajó felé vedd az irányt, hanem balra a másik kavics felé. Ugrálj egészen addig, amíg a nagy kõrõl meg nem látod az alkatrészt. A biztonság kedvéért használj erõfutást, és ugorj le érte, majd rögtön menj föl a szemben lévõ kavicsra. Onnan át a másikra, de vigyázz, mert egy idõ után elkezdenek süllyedni. Ugrálj végig, és vidd vissza a hajóhoz ezt is.
A harmadik alkatrész: menj oda, ahonnan az elsõt szerezted, be a hajóba, és onnan menj tovább az oldalán lévõ rés felé. Állj meg a szélén, és húzd magadhoz azt a nagy lapot. Ugorj rá, majd a hajó hátulja felé ugorj a kerek izére. Onnan tovább, majd balra, hogy feljuss a hajó tetejére. Amint fenn vagy, ugorj jobbra a nagy kõre, onnan pedig addig, ameddig csak tudsz. Sok ugrálás után ott lesz az orrod elõtt a következõ alkatrész. Vedd föl, és vidd vissza a hajóhoz.
A negyedik: menj megint a lezuhant hajóba, csakhogy most ott állj meg, ahol kettészakadt. Ott jobbra látsz egy alkatrészt, ahonnan megint végigugrálhatsz jó messze a sivatag felé a negyedik alkatrészért. A nagy kavicstól balra lesz, a hajó felé, nem pedig a sivatag felé! Ez viszonylag messze fekszik, szóval mindenképpen használd az erõfutást. Vidd vissza azt is a hajóba. (Vigyázz, nehogy akkor egyen meg a szörny, mikor a hajóra ugranál, mert ekkor egy picit rá kell lépned a homokra!)
2.5 Cult Investigation - Corellia
Mivel az ajtó zárva van, ugorj fel a vagon tetejére. Menj tovább, egészen a tetõn álló õrig, öld meg, majd a következõt is a vonat végében. Ugorj le, de ne a szélén lévõ két rúdra, mert az megráz. Menj be az ajtón, öld meg a két embert, menj tovább le a rámpán, ahol öld meg az újabb embert. Nyomd meg a gombot jobboldalt, majd fordulj meg, és menj vissza a kapocshoz. Ugorj át a másikra, menj föl a tetõre, és onnan a mesterlövésszel vadászd le a távol lévõ emberkét. Juss át a következõ kocsira. Menj föl a fenti szintre, és öld meg a fönti két embert. Az egyiknél mesterlövész van, õ legyen az elsõ. Fentrõl ugorj át a következõ kocsira, ahol egy fénykardos ember fog várni. Öld meg, de légy óvatos, mert az üvegtetõ könnyen betörik, ne érjen meglepetés. Lent van egy mezei zsoldos sugárvetõvel. Menj vissza a tetõre, és ugorj át a következõ, majd az azutáni kocsira. Menj be az ajtón, és öld meg a két õrt, majd a harmadikat is, aki beszalad. Menj ki, és ugorj át a következõ kocsira. Vigyázz, mert rögtön hátbatámadnak. Juss át a következõ kocsin is, majd az utána következõn menj be az ajtón jobboldalt. Öld meg odabent a két embert, akik balra és jobbra állnak, ahogy belépsz, majd menj fel a liften. Lõdd szét a két energiaellátó pöckét az ajtónak, öld meg a két benti embert, és gyûjts be mindent arról a részrõl. Törd be a fölötted lévõ ablakot, és menj ki. A két csövön menj át a másik kocsira.
Vadászd le a két embert lent, majd menj tovább, a mesterlövésszel szedd le a másik kocsin lévõ mesterlövészt. Menj tovább a következõ kocsira, nyírd ki az emberkét a tetején. Le a rámpán, át a másik kocsira, és menj be az ajtón. A lehetõ leggyorsabban öld meg az õrt, meg a fénykardos sötét jedit, aztán hatástalanítsd a középen lévõ bombát. Töltsd fel magad amivel kell, majd vágd keresztül magad a következõ két kocsin.
Jön az utolsó kocsi. Egy szál ember fog kint várni, de amint átugrottál, és levágtad, föntrõl rád ugrik egy sötét fénykardos is. Intézd el, majd menj be, és a vezérlõpulton állítsd meg a vonatot.
3. Hoth
3.1 Ice Planet Hoth
Kezdéskor pattanj fel az egyik Taun Taunra, és indulj el a fények felé. Hamarosan néhány birodalmi emberkébe botlasz. Vágd le õket, és siess tovább, mert odébb lesz egy telepített sugárvetõ, amihez csak egy ember fog sietni. Tehát vágd le õt gyorsan, így nem lesz gondod azzal a fegyverrel. Utána intézd el a többit is. Ha végeztél, menj be a barlangba. Fuss tovább addig, amíg a szörnnyel nem találkozol. Kerüld ki balról, nyerj elõnyt, és messzirõl lõdd le. Ennyit a sportszerûségrõl, de hát ez van? Menj tovább egészen a kijáratig. Ott intézd el a birodalmiakat, és menj tovább balra. (Jobbra egy titkos terület van.)
A dobozoknál rejtõzik egy-egy birodalmi, vágd le õket, majd menj tovább a fények mentén. Hamarosan négy újabb katonára bukkansz. Vágd le õket sorban, aztán fuss elõre. Egy telepített ion ágyút fogsz találni. Elkezd felé futni egy katona, õt állítsd meg gyorsan, aztán ragadd meg a fegyvert, fordulj vele 180 fokot, és lõdd le kis lépegetõt. Ha nem jönne, nagyon óvatosan kezdj el sétálni abba az irányba, aztán amint meghallod, futás vissza!
Ha megölted, menj abba az irányba, ahonnan jött. Egy kapuhoz érsz. Menj jobbra, vágd le a magányos õrt, aztán az egyik résen dobj be egy hõdetonátort, hogy késõbb könnyebb legyen a dolgod. Ugorj föl a dobozra, a dobozról pedig a fal tetejére. Ugorj le, intézz el mindenkit, majd menj be az ajtón.
Menj föl a liften, és a fénykardoddal törd be a rácsot, hogy egy titkos területre érkezz. Utána menj be az ajtón, és a teremben ölj meg mindenkit. Nyomd meg a baloldali pulton a gombot. Szemben törd be a jégajtót, hogy egy másik titkos területre érj.
Utána menj vissza a liften, és menj le a másikon. Lõdd le a három birodalmit, és menj tovább. Egy rövid havas folyosóra érsz, menj be jobbra az ajtón. Öld meg négy katonát. Menj tovább, a következõ ajtó után még két katonával fogsz találkozni. Utána egy keresztezõdéshez érsz. Jobbra és balra páncélt, illetve életerõt találsz, egyenesen pedig a küldetés további részét. Menj le a rámpán, haladj elõre, és ölj meg mindenkit aki az utadba áll.
Checkpoint, és egy nagyobb terem. A lift két oldalán lesz egy-két hasznos holmi, utána menj föl a liften. A következõ teremben intézd el a három birodalmit, majd menj ki. Kint ha balra mész, egy kutaszdroid által õrzött titkos területre érsz,
Menj egyenesen, és ragadd meg a telepített fegyvert, lõj le vele mindenkit.
Menj tovább, egy hatalmas területre érsz. Balra kövesd a fényeket, és az irányt, ahonnan egy ion ágyúval tüzelnek rád. Közelítsd meg, és vágd le a kezelõjét, meg a többieket a környéken.
Menj tovább a sziklák mentén, a fényeket követve, újabb birodalmiakat levágva. Egy idõ után az Echo Base fõbejáratához érsz. Szedj föl mindent, amit találsz, és menj vissza az ion ágyúhoz, ami egy AT-AT tetején van, és ami most egy bunkerként üzemel. Vágd el az energiaforrását a két szélén, és menj be. Öld meg a két embert, és ugorj le oda, ahol a létrát látod.
3.2 Echo Base
Menj tovább egyenesen. Az egyik konténeren lesz egy életerõ meg egy páncél. Öld meg a három birodalmi embert, és menj ki az egyetlen kijáraton. Ott már várnak rád, intézd el mindet. Menj tovább. Lent a rámpával szemben négyen fognak beszélgetni, vágd le õket, vagy lõdd le, ahogy akarod. Ahogy bejöttél, attól jobbra és balra van egy út a rámpa után. Jobbra egy titkos területre érsz.
Tehát menj balra. A sarkon túl egy gépágyús, meg egy mezei katona fog várni, szóval vigyázz. Menj le a rámpán, menj körbe, és menj ki az ajtón. Itt is lesznek egy sokan, szóval használj valamilyen erõt segítségül. Bent van egy páncél-feltöltõ akármi. Menj a következõ ajtó felé, ami után két katonával fogsz találkozni.
A lifttel szemben lévõ csõben van egy életerõ csomag, amit magadhoz tudsz húzni.
Menj föl a liften. Checkpoint! Öld meg a három birodalmi katonát. Menj balra, ahol újabb gépágyússal fogsz találkozni. Elmetrükk, aztán intézd el a maradékot.
Menj le a rámpán, és menj ki. Három embert lesz bent, majd utána menj ki a nyitott kijáraton.
A következõ teremben lesz egy lõszer és egy életerõ feltöltõ eszköz. Menj tovább, aholis egy katonával fogsz találkozni, majd újabb hárommal. Menj végig a folyosókon, vágd keresztül magad az ellenségen, amíg egy üres szobába nem érsz. Itt menj le a liften.
Itt nem lesz semmi problémád, újabb katonák stb. Nemsokára egy igen rossz állapotban lévú vezérlõterembe érsz, amit egy átvezetõ animáció is kísér.
Öld meg a fénykardos embert, és menj tovább.
Amint kiérsz a folyosóról, egy wampát látsz majd, amint éppen egy Taun Taunt támad. Hívd fel magadra a figyelmet, majd fuss vissza a folyosóra, ahova nem tud téged követni. Innen aztán úgy lövöd le, ahogy akarod? tovább. Itt van egy-két páncél, ilyesmi. Menj be az ajtón, és készülj egy nagy csatára. A lényeg, hogy próbáld meg minél többször eltalálni, mert egy idõ után megfutamodik a fõellenség. Tehát gyors kis csapásokkal gyengítsd, majd vonulj vissza, nehogy eltaláljon. Sokszor dobja feléd a fénykardját, különben más erõt nemigen használ.
Utána visszatérsz az akadémiára, elõléptetnek, és választhatsz egy új kardforgatási stílust.
4.1 Rescue Mission - Nar Kreeta
Indulj el a ventilátor felé, elõtte fordulj balra a rácson keresztül. Menj jobbra, majd balra, vágd le a rácsot, és ess le. Ölj meg mindenkit odalent. Öten vannak. Utána a folyosó végén menj föl balra a kis lépcsõsoron, ahol újabb két zsoldos fog várni. Mivel a baloldali ajtó zárva, menj föl a liften jobbra. Fönt öld meg a három embert, és húzd meg szemben a kart, amivel kinyitottad a cellákat. Ugorj le, menj oda a foglyokhoz, majd a videó után gyorsan futás be a mögötted lévõ ajtón a rancorn elõl. Oda már nem tud követni. Menj oda a foglyokhoz. A szövegelés után menj a folyosó közepén balra, onnan tovább a folyosón. A jobb oldali kanyar után fogsz elõször ellenállásba ütközni. Vigyázz, mert van egy hõdetonátor dobálós is. Az utolsónál van a kulcs. Nyisd ki az ajtót, (ami a csõ végéhez vezet, ahonnan jöttél) majd menj vissza a foglyokhoz, akik most már el tudnak menni a csõ végén lévõ hajóhoz.
Utána menj föl a kis lépcsõsoron, csakhogy most ne jobbra menjél a liften, hanem balra az ajtón, amihez már van kulcsod. Menj le a liften, és ölj meg a bárban mindenkit. Menj körbe, és menj ki az ajtón. Egyenesen, öld meg az utadban állókat. A folyosó végén menjél balra, föl a liften, ami újabb vezérlõterembe visz. Öld meg a zsoldosokat, húzd meg a kart, ugorj le, kísérd ki a foglyokat azon az ajtón, ahol az elõbb is kimentél. Most már csak az ajtóig kell kísérni õket, hogy biztonságba legyenek a rancorntól. Õt egyébként könnyû lerázni, mert gyorsabban futsz, tehát csak egy kört kell tenned, hogy beérjél az ajtón biztonságban. A foglyok tudják az utat, tehát te menj megint föl a kis lépcsõsoron, balra le a liften a bárba, ahol megint várnak rád. Négyen vagy hárman lesznek megint. Menj ki megint az ajtón, megint egyenesen végig a folyosón, csakhogy most jobbra fordulj, ne pedig balra. A kanyar után a folyosó végén három zsoldos lesz, az egyiknél hõdetonátor, a másiknál mesterlövész puska, szóval valamilyen erõvel intézd el õket egyszerre, az a legegyszerûbb.
Menj föl a liften. Újabb vezérlõterem, benne egy másik hõdetonátort dobáló zsoldossal. Ha végeztél minddel, húzd meg a kart, ugorj le a foglyokhoz, kísérd ki õket a börtön területérõl, ahova már nem tud jönni a rancorn.
Jön az utolsó kör. Kis lépcsõn föl, balra le a liften, be a bárba. Öld meg elõször az egy szál zsoldos, majd bármilyen fegyverrel lõdd ki a lézersugarak tápjait. Menj tovább, ki az ajtón. Balra rögtön a liftbe. Menj föl, ölj meg mindenkit, húzd meg a kart, menj le a foglyokhoz, és vidd ki õket, de most menj te is velük egészen a csõ végéig, ahol kezdted az egész küldetést.
4.2 Meet Contact - Zonju V
A küldetés nagy részét egy ûrrobogón fogod tölteni. Kezdéskor amint elindulsz, néhány rosszfiúba botlasz, akik meg akarnak ölni. Két dolgot tehetsz: vagy hagyod õket békében, vagy levágod õket. Elõbbi esetén jó kis üldözéses jelenet fog kialakulni. Mindegy melyiket választod, a lényeg, hogy ha támadók vannak a közelben, ne szállj le a verdáról, mert akkor megölnek. Tehát akkor üldözõkkel vagy anélkül, de száguldj végig a kanyonban, egészen addig, amíg egy akadályhoz nem érsz, ami jelen pillanatban egy fal lesz. Szállj le, és ugorj át. Menj el az épületig. Itt egy átvezetõ animáció jön. Odabent szedj föl mindent, töltsd fel magad, majd menj ki a kapun. Ugorj fel egy ûrrobogóra. Elég hosszú üldözéses jelenet jön. Menjél cikcakkban, úgy nehezen találnak el. Ha útközben jön egy épület, annak a közepén általában van egy folyosó, menj ott, mert elõszeretettel vétik el, és csapódnak bele a falba. Egy kis idõ után azt mondja majd a játék, hogy használd a turbót, hogy át tudjál ugrani egy szakadékot. Tedd azt (a jobb klikkel tudod), és rögtön utána fordulj jobbra, mert különben falhoz fogsz csapódni.
Amikor a végéhez érsz, egy átvezetõ animból kiderül, hogy Rosh-t elfogták a csúnya birodalmiak.
4.3 Covert Operation - Kril'Dor
Lépj be a hangárba az elõtted lévõ kapun. Öld meg a katonákat, és a TIE pilótákat. Van egy csomag akna a dobozokon, vedd fel õket. Aztán menj fel a liften. Közvetlenül fölötted lesz egy automata sugárvetõ torony, szemben pedig egy pilóta. Öld meg mindkettõt, majd menj föl a liften a másik oldalon. Menj ki az ajtón. A következõ ellenségen használd az elmetrükköt, mert repeaterrel lesz fölszerelve. Fordulj balra, és menj végég a folyosón, a pajzsgenerátorig. Rakj le egy irányjelzõt, a gödör túloldalán. Átvezetõ animáció. A következõ villogó a hangáron lesz, közvetlenül mögötted, aktiváld azt is. Még egy animáció. Egy munkásember rád fog támadni, lökd le õt, vagy vágd le. Nézz a hangárajtó felé, és ugorj a legfelsõ csõre, onnan a hangár tetejére, majd onnan a barakkra, ami jobbra van. Rakj le újabb irányjelzõt, és nézd meg az átvezetõ animációt. Menj vissza a hangárba, és menj le a rögtönzött lejárón. Az ajtó után készülj egy kis csatára, és elmetrükközésre, mert középrõl jónéhányan támadnak majd rád. Az állomás a jobbra vezetõ úton van, csakhogy a fõbejáraton nem tudsz bemenni. Az állomásra vezet egy folyosó, ami a legnagyobb placcról indul. Juss föl oda.
Odakint két-három katona fog várni. Minden szinten ennyien lesznek, látogasd meg mindent a liftekkel. A második szinten is kettõ van: egy a következõ lift mellett, egy pedig rögtön tõled jobbra.
A harmadik szinte használj elmetrükköt az ablakon keresztül, majd nyomd meg a kapcsolót. Törd be az ablakot a fénykardoddal, és menj ki jobbra a párkányon, juss le a lenti gyalogjáróra, és menj a torony felé. Útközben egy újabb birodalmi pottyan eléd. Menj le a liften. Ha a platform felé nézel, egy titkos területet láthatsz.
Menj vissza a platform körül, és lépj be az ajtón. Menj le a lifteken. (Ha nem tudnád melyik megy le és föl akkor egy kis segítség: a piros nyíl megy lefelé, a zöld föl.) Tehát menj le a liften, ahol egy fénykardossal gyûlik meg a bajod. Sokkal egyszerûbb, ha becsalod kintrõl a katonákat, és elmetrükköt alkalmazol rajtuk.
Menj le a következõ liften. Útközben valószínûleg még egy katona fog megtámadni. Tedd le az újabb irányjelzõt, és nézd végig az átvezetõ videót. A vezérlõszobából támadtak rád, tehát oda kell menned. Menj föl a lifteken. A legtetején két birodalmi támad meg, használj elmetrükköt. Juss vissza ahhoz a toronyhoz, amelyiknek három ajtaja volt kék szegéllyel az alján. Menj föl a liften. Fönt négy katona, és két automata módon tüzelõ torony fog várni. Használd az erõt, hogy gyorsabb légy, öld meg a két tisztet, majd a rohamosztagost, a két tornyot, majd vedd föl a küzdelmet a fénykardos ellen. Aktiváld az irányjelzõt, és menj vissza. A négy platform a magasabb torony mellett van. Menj körbe körülöttük, és juss vissza a hangárba a hajódhoz. Öten várnak rád: egy fénykardos, és négy rohamosztagos. Elmetrükközz a katonákra, így könnyedén megölheted a fénykardost is. Menj végig a hajódon.
4.4 Capture Crime Lord ? Coruscant
Mivel Racto felrobbantotta a leggyorsabb hozzá vezetõ utat, máshogy kell megközelítened. Tehát fordulj meg, menj körbe, és a vadászgéped másik oldaláról át tudsz ugrani a másik épületre. Egybõl két zsoldossal találkozol, könnyû dolgod lesz. Menj körbe addig, amíg jobbra egy lebegõ placcot nem látsz. (Közben azért találkozol még egy-két emberrel.) Ugorj át, majd onnan tovább. A következõ épületnél két Weequay fog rád rontani, meg lesz ott egy Rodian is. Ugorj át a másik oldalra, és ugrálj föl balra. Három zsoldos fog jönni. Ugorj át a következõ tetõre. A következõ részen öten lesznek. Ennek az épületnek a legtetején van egy Gran, juss fel hozzá, és öld meg. Onnan ugorj át a következõ tetõre. Egy távolabbi doboz mögött van egy új ellenség, egy gyilkoló droid. Õ következõképpen mûködik: amikor lõ, vagy mozog, leveszi a védõpajzsát, különben nem. Ezen a pajzson nem hatol át egyetlen fegyvered sem, még a kardod sem, ráadásul meg is sebez, ha hozzáérsz. Tehát állj elé, várd meg míg elkezd tüzelni, tehát megszûnik a pajzsa, és az erõgyorsítást használva menj mögé, és csinálj belõle ipari hulladékot.
Ha meghalt, ugorj le a leszálló pályára. Amint lent vagy, két zsoldos támad rád. Öld meg õket, majd menj be a szobába, ahonnan jöttek. Ott megint lesz két ellenfél, meg egy lift. Öld meg az embereket, majd használd a liftet. Egy újabb Gran van a közelben, lökd le õt a mélybe. Menj tovább a gyalogjárón, ami a hajód fölött megy. Hárman rejtõznek a következõ részen, elmetrükk, aztán intézd el a maradékot. Pusztítsd le a védõmezõ generátorait, majd öld meg két zsoldos, akik a második generátor pár mögött vannak. Még egy lesz, a dobozok mögött szemben. Menj a másik oldalra. Balra pajzs és lõszer generálók vannak, jobbra pedig iszonyatos sok ellenfél. Talán itt támadnak rád a legtöbben egyszerre a játék folyamán. Használj valami erõt ellenük, pl. elmetrükk, vagy áramozás, majd fejezd be a mészárlást. Menj tovább, ugorj egyet, majd gondoskodj a droid leselejtezésérõl balra. Mellette van egy-két csomag, ha kell. Menj jobbra, és ugorjad át az akadályt. Menj be, ahol két keményebb kötésû fickó fog várni. Sokat próbálnak fojtogatni, illetve egyéb erõt is bevetnek ellened, szóval vigyázz, fõleg az elõbbivel. Ha végeztél velük, menj be a liftbe. Az elõzõ helyiségben van két medpack az egyik sarokban. Fönt egy átvezetõ animáció következik. Négy droid! Nem is olyan nehéz, csak kövesd ez eddig bevált taktikát: menj közel az egyikhez, amint kikapcsolja a pajzsát, erõfutás, kaszabolás, mindez négyszer. Ha végeztél, nincs más dolgod, mint megnézni az újabb átvezetõ animációt, amiben a csúnya Racto nagyon meglepõdik, hogy megölted a játékszereit.
4.5 Cult Investigation ? Dosuun
Ez az a küldetés, ahol nem használhatod a fénykardodat, sajnos. No de sebaj, mi boldogulunk anélkül is.
Ugorj ki a cellából, és valamilyen erõvel intézd el az õrt, majd vedd ki gyorsan a sugárvetõt a rekeszbõl. Készülj fel, mert még öten vannak. Menj egyenesen, majd látsz egy átvezetõ videót. Guggolj le a nyitott ajtónál, és ments egyet. Bent balra van egy energia mezõ, ami kapuként funkcionál, balra pedig aknák. Balra öld meg az energia mezõ mögött lévõket, majd hajolj ki óvatosan a sarok mögül. Ott lesz egy rohamosztagos és egy õrszem. Lõdd le az utóbbi egy célzott lövéssel, ami felhívja majd a figyelmét a másik katonának, majd lõdd le azt is. Lõdd ki az energia mezõt is. Fordulj meg, és lõjél szét legalább két aknát, de inkább az összeset. Bent van egy tiszt, és egy rohamosztagos. Öld meg õket, és vedd el a tiszttõl a kulcsot. Menj ki, és nyisd ki a bal oldali kaput. Bent négy munkás lesz, egy balra a számítógépeknél, egy a lépcsõ alatt, kettõ pedig jobbra. Húzd meg a kart, és használd a liftet a szoba másik oldalán. Fönt csak egy háttal álló munkás lesz, öld meg, és vedd fel a gránátokat. Menj keresztül a következõ két kapun. A következõ szobában ketten lesznek, elmetrükk, a másikat pedig lõdd le. Nyomd meg a gombot a konzolon, ami kinyitja az összes közelben lévõ ajtót. Menj ki ott, ahol bejöttél. Menj be az elsõ ajtón jobbra, ahol tudsz. Kint két ellenfeled lesz csak. Menj tovább a nagy ajtóhoz, ami mögött elég sokan lesznek, szóval használj megint elmetrükköt, hogy gyorsan és egyszerûen végezz velük. A második tiszt a középsõ szobában van két rohamosztagossal, és van még egy tiszt ennek a teremnek a másik oldalán. Az innensõ szobában lõdd szét az energia mezõt, és intézd el a két katonát. Szedj föl mindent, amire szükséged van, majd térj vissza a kis ajtóhoz a nagy folyosón. Menj ki, és menj be a liftekhez legközelebb esõ ajtón. Menj be a vezérlõterembe balra, és használj elmetrükköt, majd valamilyen egyéb fegyvert a munka befejezéséhez. Nézd végig az összes kamerát, megmutatják a következõ célodat. Menj ki, majd menj be a második ajtón balra. A karral szüntesd meg az energia mezõt, és az ágyúval üss lyukakat a legtávolabbi célok mögötti falba. Mielõtt elugrasz, lõj bele a robbanószerbe a másik oldalt. Amint kiugrasz, egy AT-ST fog elõjönni a bal oldali kapu felõl. Ugorj be a robbanás okozta lyukba, és lõj bele a vezérlõterem melletti robbanószerbe, ami betöri majd az ablakot. Ugorj be, és öld meg a tisztet. Húzd meg mindkét kart. Az egyik a mögötted lévõ ajtót nyitotta ki. Ugorj át az aknákon, és húzd meg a kart jobbra. Fuss a másik oldalon lévõ ajtó felé, és menj föl a liften. Szállj be az AT-ST-be, és lõdd le a birodalmiakat. Egy másik AT-ST még mindig kint van ugye. Ölj meg mindent és mindenkit, majd menj vissza a toronyhoz. Állj meg valahol a felsõ szint mellett, így át tudsz rá ugrani. Menj be azon a szinten a másik ajtón. Menj föl a lépcsõn, de vigyázz, állj készen. Odafönt a kövér ember fog várni. Keress fedezéket, majd fuss a másik oldalon lévõ ágyúhoz. Lõdd a kövér embert, öld meg a három rohamosztagost, meg a kommandót, ami az út jobb oldalán áll lesben.
Menj tovább a fal mentén, egészen az ellenõrzõpontig. Mielõtt belépsz, már hallani fogod a láthatatlan kommandóst. Használj erõt, hogy lássad õt (sight) és erõfutást is, hogy elõbb csapjál le rá, mint õ terád. Van még kettõ belõlük a másik oldalon is. Itt van egy pajzsgenerátor, használd ha kell. A következõ gyalogjárón van még két plusz folyosó. Ha balra mentél a bejárattól, akkor azon az oldalon lesznek.
Válassz egyet, egy ajtóhoz fognak vezetni, ami a hangárba nyílik.
Menj be, ölj meg mindenkit, majd menj a vezérlõterembe. A bal oldali bejáratnál van egy láthatatlan kommandós, elõször õt intézd el, mert õ a legveszélyesebb. Aztán jöhetnek a többiek.
A vezérlõteremben két tiszt lesz. Menj be, és húzd meg a kart, ami a mögötted lévõ ajtót nyitja ki. Menj le a liften, és juss át a másik oldalra. Az átvezetõ animáció után meg kell küzdened megint a kövér emberrel. Juss fel arra a szintre, ahol õ van. Ha utoléred, vagy õ ér utol, kövesd a felsõ szinten végig. Amint közel ér hozzád, nyomd be az erõfutást, majd full autura állított sugárvetõvel lõdd kb. 10 másodpercig, amíg kivonod õt a forgalomból.
5.1 Vjun
Ahogy elkezdõdik a küldetés, guggolj le fedezékbe. Át kell majd rohannod a savas esõn a következõ fedezékig. De még várj, mert rögtön megjelenik az elsõ Hazard Trooper, amit Kyle szépen elintéz neked. Ha megvolt, használd az erõfutást, és a védelmet (protection) együttesen, és úgy menj ki az esõbe. Két újabb Hazard Trooper lesz itt, te csak maradj távol, és Kyle megöli õket. Készítsd elõ a concussion rifle fegyveredet, használd az erõfutást és a védelmet, majd rohanj fel balra az úton. Lõdd a felbukkanó Hazard Troopert, majd vonulj vissza. Ezekután Kyle megöli mindkettõt. Várj még feltöltõdsz, aztán menj vissza a bejárathoz. Vedd föl a pajzsokat. Menj le a rámpán. Félúton három rohamosztagos támad rád az ajtó felöl. Öld meg õket, majd menj tovább. Nemsokára valamiféle vezérlõteremhez érsz. Lépj hátra, és engedd a mestered érvényesülni. Menj be, szedj föl mindent (lõszer+pajzs). Menj be a következõ ajtón, és öld meg a három rohamosztagost. A dupla ajtó újabb Hazard Trooperekhez vezet. Kapcsold be az erõfutást és a védelmet, fuss ki, hívd magadra a figyelmet, majd rohanj vissza fedezékbe. Ezután Kyle megint elintézi az összeset. Az ajtó után kint balra van egy titkos terület. Az egyik nyolcszögû panel a padlón betörhetõ, bent detonátorokat találsz.
A szemben lévõ ajtó lesz az elsõ checkpoint. Bent lesz néhány birodalmi rohamosztagos, meg egy tiszt, sima ügy. Miután mind meghalt, menj föl jobbra a rámpán. Kyle egymaga elintézi itt az egész helyõrséget, de azért segíthetsz neki. Menj ki az ajtón. A szokásos erõket használva fuss a következõ fedezékig. Menj be az ajtón, ahol találsz néhány hasznos holmit. Menj ki a következõ ajtón. Amint kinyílik, lépj vissza, és keress fedezéket Kyle mögött hõsiesen, és várd meg amíg megöli a Hazard Troopert. Menj tovább egészen addig, amíg megint egy külsõ területre nem érsz. Használd az erõket hogy fedezékrõl fedezékre rohanj, csak közben várj egy kicsit, hogy feltöltõdjél. A boltíves rész elõtt jobbra három rohamosztagos fog várni, az egyik egy ágyút kezel, így õ legyen az elsõszámú áldozat. A boltíves részt hagyjad, zsákutca. Menj tovább addig, amíg egy kiálló részhez nem érsz. Fuss be alá. Használj elmetrükköt a Hazard Trooperek ellen, majd öld meg a maradékot concussion rifle-vel. Menj tovább, távolmaradva az esõtõl. Amikor a folyó mellé érsz, fordulj balra. Menj tovább ebbe az irányba. A dobozok tetején élet, és pajzs van. A második hídszerû építménynél menj keresztbe, és fordulj balra. A sziklák elõtt keress fedezéket. Amikor felkészültél, használd a védelmet, és ugrálj szikláról sziklára. A sarok mögött két TIE bombázó van, amelyek elkezdik lõni a területet. Rögtön az átvezetõ animáció után kapcsold be az erõfutást, és rohanj a jobboldali ajtóhoz. Három rohamosztagos fog rád törni, nagyon gyorsan vágd le õket. Az oszlop után lesz egy tiszt, majd a jobbra a folyosó végén egy Hazard Trooper. Amikor hallod az ajtót, fordulj vissza. Kyle megöli minden bizonnyal. Segíthetsz neki úgy, hogy bekapcsolod az erõfutást, és körbe-körbe rohangálsz, és vágod te is. Ha megvagy és feltöltõdtél, menj ki az ajtón. Használj védelmet és erõfutást, rohanj balra, menj föl a rámpán, és öld meg a katonákat. Még két rohamosztagos fog várni fedezék mögül balról. Amikor meghaltak, és újra erõd teljében vagy, menj ki az egyetlen nyitott ajtón, ami az imént megölt két katona mellett van. Amint belépsz, négy birodalmi támad meg. Kövesd a folyosót. Amint kiszélesedik, két erõhasználóval találod szemben magad. Ketten simán elintézitek õket. A következõ szobában elég sokan lesznek, használj elmetrükköt. Menj tovább a folyosókon meg a szobákon keresztül. Amikor abba nyitsz be, ahol egy droidot látsz egy konzol elõtt, menj föl a rámpán. Az átvezetõ animáció után jön egy elég kemény ellenfél. Erõsen támadó stílusa van, és õrült védekezése. Pont akkor amikor megölöd, Kyle kinyitja az ajtót. Fuss ki, miközben használod a védelmet. Menj egyenesen az ágyúálláshoz. Néhány lövéssel késõbb vissza kell futnod, le a rámpán, jobbra. Ahhoz az ajtóhoz kerülsz, ami korábban zárva volt. Fuss le a lépcsõkön, balra. Nemsokára kiérsz a szabadba. Védelemmel és erõfutással menj egészen az épületig, menj föl a rámpán, csukd be az ajtót, és ezzel kész is van a pálya.
5.2 Bast Castle Lower Floors
Kövesd Kyle-t a liftig, amirõl aztán kiderül, hogy nem lehet irányítani. De addig is, a közelben van egy titkos terület. Az AT-ST-nél a fenti placcra fel lehet ugrani, ahol két életerõ, és néhány thermal detonator van.
Utána menj körbe, amíg nem találsz egy rést. Leugrasz a szemétledobóba, majd onnan kövesd a mestert, és ugorj ki onnan gyorsan. Õ megy az egyik irányba, te menj a másikba, menj föl. Egy terembe érsz, ahol egy tiszt, és néhány rohamosztagos lesz. Öld meg õket, húzd meg a kart középen, és menj ki az ajtón. Menj ki rögtön jobbra a nyitott ajtón. Checkpoint! Segíts be Kyle-nak, és vágjátok le a csúnyákat. Menj vissza a bezárt ajtóhoz, Kyle majd kinyitja. Az átvezetõ animáció után gyorsan az erõvel lökd meg a pumpákat a falon (három van belõlük), majd kövesd Kyle-t föl a nyílásba. A sarok után egy olyan mozgó torony lesz majd, hagyd hogy Kyle elintézze, mert te nem tudod kivédeni a lövéseit, vagy dobd rá a fénykardod, és igyekezz pontosan célozni. Menj végig a szellõzõn, kövesd Kyle-t föl az alkóvba. Hagyd hogy megölje a tornyot. A következõ szobában Kyle a harmadik szintû ugrásával fel tud ugrani a legtetejére, neked viszont erõfutást használva át kell futnod a megfelelõ pillanatban, amikor nem lõnek. Négy rohamosztagos lesz bent. Ugorj fel a mozgó akármi tetejére, majd onnan a következõ szintre. Menj oda Kyle-hoz. A közelben van egy titkos terület, abban a szobában, ahova Kyle fölugrott. Menj keresztül a következõ két ajtón. Nemsokára két fénykardos ugrik rád a plafonról, meg jön melléjük három rohamosztagos is. Öld meg õket, menj tovább, ahol lesz egy tiszt, és egy rohamosztagos. A következõ szobában hatan várnak, kettõ közel hozzád, a többi négy pedig a túlvégen. Menj vissza a vezérlõterembe, és menj föl a két lift valamelyikén. Fent lesznek egy páran, és az egyiknél rakétavetõ lesz, szóval jobb az elõvigyázatosság. Öld meg õket, és menj ki az egyik ajtón. Menj tovább, a következõ szobákban ketten-ketten lesznek. Ugorj fel a bunker tetejére. A másik oldalon van néhány élet, meg hasonló. Nézd meg a lézer kisugárzókat. Az erõt használva (pull) mind a négyen visszaállítod az energiát a gépbe, ami után egy átvezetõ animcáió következik, és a következõ pálya.
5.3 Bast Castle Interior
Miután feltöltõdtél, ugorj fel. A fenti szobában lesznek néhányan, szóval használj elmetrükköt, és vágd le a maradékot. Ha kész vagy, menj ki az ajtón. A következõ szobában két egymással beszélgetõ fénykardos van. Hívd fel magadra a figyelmet, és csalogasd hátra õket a nagy terembe. Ott könnyebb lesz õket megölni. Ezután menj föl a liften, ahol még egy párbajban lesz részed.
Menj ki az ajtón. Ezek a fénykardosok nem túl kemény ellenfelek, egy-egy erõsebb vágás elintézi õket. Négy rohamosztagos jön majd be a másik szobából. Elmetrükk, aztán kaszabolás.
Menj tovább a gyalogjárón. Nemsokára rád rohan egy fénykardos ember. Várd meg míg feléd dobja a fénykardját, lökd a földre, és dobd te is rá a sajátodat. Menj tovább a következõ szobába. Itt lesz egy pajzsgenerátor. Hajolj ki a sarkon, és figyeld meg hogy hol van a két rohamosztagos, meg az automata torony. Utána már könnyedén el tudsz bánni velük. Menj föl a közelben lévõ lifttel. Négy rohamosztagos, gyerekjáték. Menj ki az ajtón. Itt már egy fokkal képzettebb ellenséggel fogsz szembetalálkozni, bár õ is sokat hajigálja a fénykardját, amit ki tudsz használni, mint az elõbb. Az oszlopot megkerülve menj a következõ szobába. Bent van egy fénykardos, egy kultista sugárvetõvel, és három hagyományos rohamosztagos. Elmetrükk a mezei emberekre, aztán öld meg a két erõhasználót. Menj föl. Megint két fénykardos. Az egyik erõsebb mint a másik. Egyébként a szintjüket onnan lehet megállapítani, hogy milyen színû a fénykardjuk. A sárga/narancs a leggyengébb, utána jön a kék, majd a piros. Középen van egy oszlop, ami mellesleg egy lift. Attól balra van egy-két hasznos holmi, ha kell. Menj hátrébb, és lõj bele az ablaknál lévõ robbanószerbe. Odalent van egy fénykardos, egy kultista, és egy rohamosztagos. A kultistától jobb távol maradni, a legjobb ha még föntrõl lelövöd. Ugorj le, és amikor a mezei ember rád támad, használj elmetrökköt, aztán öld meg a fénykardost. Menj ki az egyetlen ajtón amin tudsz, ami a lyuktól számítva a terem másik felén van. Itt pakolj be mindent amit tudsz. Menj be, és készülj egy újabb párbajra. Ha megölted õket, menj fel oda, ahonnan õk jöttek, a dobozok segítségével. Az ajtón túl a következõ szobában lesz az elsõ ellenfeled, aki dupla pengéjû fénykardot használ. Általános szabály: ?táncolj? körülötte, szurkáld folyamatosan, és ne félj az arcába dobni a fénykardod amikor cigánykerekezik. Ha kész vagy, vedd föl a DEMP nevû fegyvert a szobában. Lépj be a szobába, és nyomd meg középen a gombot, amire nemsokára meglátogat két droid. Aztán két mobil automata sugárvetõtorony. Aztán két, korábban már látott olyan védõpajzsos droid. Aztán két fénykardos droid, olyan, mint amilyenek a kiképzésen voltak, csak ügyesebbek. Ellenük használhatod a DEMP fegyvered másodlagos tüzelését. Mielõtt elhagynád a szobát, gyûjts be mindent. Amint kiléptél az újonnan nyílt ajtón, jön egy checkpoint. Menj föl a liften, majd öld meg jobbra a két kultistát. Lépj be a következõ szobába, két fénykarddal fog várni egy ellenfél. Elég ügyes a gyerek, sok tanácsot itt nem lehet adni? Ha megölted, menj elõbb a törött Vader szoborhoz az ablaknál, majd menj föl a rámpán. Valahonnan följebbrõl egy kultista kezd rád lõdözni, de inkább hagyjad most, és menj be az ajtón. Föl a rámpán, majd körbe, ahol még egy fénykardossal találod szemben magad. Öld meg, és menj a legfelsõ szintre. A másik oldalon be az ajtón, majd tovább. Valaki vár rád. Öld meg. :D menj be az ajtón, és készülj. Ez elég nehéz rész lesz, a lényeg, hogy a két kultistát kell megölni elõbb, aztán egyedül marad a fõellenség. Használj védelmet, az sokat segít. Akkor a legegyszerûbb megölni a kultistát, amikor azok feltöltik a fõellenséget, mert különben elég erõsen védekeznek, nehéz megölni õket.
De megéri a fáradságot, mert ezzel Jedi Lovag lettél, és választhatsz magadnak egy újabb stílust, köztük a duplapengéjû, vagy a kettõs fénykardot!
6.1 Cult Sighting - Chandrila
Ahogy elkezded a küldetést, [push]old a sziklát. Már kirántott karddal érkezz be a mögöttes területre. Egy duplakaardos ellenfél fog fentrõl érkezni, öld meg, majd jobbra menj ki és ugorj le, de ne teljesen. Halgassd meg a beszélgetést két zsoldos között, majd próbáld elkerülni õket, s végül vedd fel a sokkfegyvert. Kövesd végig az utat amíg nem találkozol egy cultisttal és egy rebornnal. Ugorj át hozzájuk, s közelítsd meg õket. A reborn egy egypengéjû kardot használ, a cultist pedig kizárólag erõtrükköket alkalmaz, ahogyan a többi is akikkel még találkozni fogsz. Balra lefele menj ki, de figyelj közben arra a platformra, amelyik mozog. A következõ területen 3 zsoldos és egy erõsebb reborn van, szintén egypengés. Vágd le õket, s azon az oldalon, ahola két zsoldos állt van az elsõ rejtekhely. Mielõtt felugranál a második árkádsorra, mesterlövészezd szedd le a zsoldost a disruptorral. Ugorj fel, majd sétálj oda a rámpán az elsõsegély csomaghoz és a pajzshoz.
A lefelé tartó árkádsoron menj, ahol össze fogsz futni egy zsoldossal, aki éppen néhány bombát telepít. Rohanj át [speed]del a hídon mielõtt felrobban, vagy használd a [jump]ot miután ez megtörtént. Menj fel a lépcsõkön, ahol három rebornnal fogsz találkozni. Miután végeztél velük, menj a jobb oldali ajtóhoz. A [sense] használatával [pull]ozd meg a jelölést az ajtón, hogy kinyíljon. Át az ajtón, majd lent van egy duplapengéjû ellenfél. Mikor már õ is halott, menj ki jobbra, ahol egy reborn fog érkezni lentrõl, hogy támadjon. Checkpont! Mikor már nem él, ugorj le a platformra alattad. A közelben két titkos hely is van. Elsõ: nézz fel és elõre a platform felé, ahol van egy kis bemélyedés a falon. Ott van rakéta. Második: fordulj meg, miután leugrottál az emlegetett platformra és ugorj fel a felemelt lépcsõfokra, át kell sétálnod a falon (wall-walk) a túloldalra, majd leugrani a zsoldoshoz, aki egy pajzsot õriz!
Még egy szintet kell majd lejjebbugranod, ahol egy lezúzott hidat fogsz találni, egy egy-pengés rebornnal, majd szemben a túloldalon egy cultist és egy reborn vár még. Javaslom, hogy a baloldalon lévõ nyalábra ugorj rá és csússz le rajta, így nem kell megküzdened az ellenségekkel. Lent vár két zsoldos, plusz egy duplapengés reborn. Nyírd ki õket, és szerezd meg az árkádsoron lévõ zsoldos mögötti pajzsot. Mássz fel arra a peronra, ami néhány kõlépcsõ felett áll ki. A közelben van egy titkos hely: ugorj fel a következõ párkányra, amin egy virágalakú kristály van. [Speed] és ugorj át a messzeségben lévõ párkányra, itt és az ehhez kapcsolódó kezelõhídon van két medpack és egy pajzs. Innen szintén lehetõséged van lesniperezni a cultistet a következõ területen. Visszafele ismét hosszú ugrást használva mennyi vissza a kiálló párkányhoz.
Ugorj le és közelítsd meg a két ellenséged, aztán tovább, a falhoz lapulva. Ha továbbmész az úton, akkor egy széles, nyílt terepre érkezel, ahol egy reborn lesz balra. Nézz le a hídról amíg nem látsz egy olyan platformot, ahova le tudsz ugrani. Innen le tudod lõni a 3 zsoldost és a cultistet a következõ helyen, így csak a rebornnal kell foglalkoznod. Miután megvan a 3 zsoldos, a reborn elindul feléd. Ha nem akarsz küzdeni vele, akkor [push], amikor a szakadék fölött van. Menj le arra amerrõl õ jött, és ugorj le a lezúzott platformra. A második platformról ne ugorj le teljesen, nézz le a szélérõl, ugorj le egyet, majd ugorj az utolsó árkádsorra. Ugorj át, és öld meg a cultistet, majd ugorj a feletted lévõ párkányra és onnan tovább a hídra. Már csak 5 ellenség maradt. Szedd le a cultistet és a rebornt itt, majd menj be az utolsó helyiségbe, ahol a fõellenség vár. Õ az utolsó szobában van, a jedi koporsója elõtt. Egyszerû megoldás: rohanj el a reborn mellett, aktiváld a [sight]ot, majd [push]old a két blokkot az utolsó szobában, a lépcsõ tetejérõl, ami a koporsóhoz vezet, és fuss vissza a hídhoz, hátrahagyva halálraítélve a három rebornt. A nehezebbik fele persze az, hogy megküzdesz velük... Akárhogy is, mikor megpróbálsz átmenni a hídon, elkezd remegni. Használd a hosszú ugrást, hogy befejezd a pályát.
6.2 Cult Investigation ? Tanaab
Az intróban láthattad, hogy attól a mutáns rancortól jobb távol maradni.
Fuss egyenesen, ugorj fel a tornácszerû részre, ahol a kapcsoló van. Húzd meg. Ez egy darut aktivált, ami eltávolított egy akármit egy kapu elõl. Keresd meg az ajtót. Egy fénykardos és egy kultista lesz bent, öld meg õket. A fénykardost kicsalogathatod, és akkor könnyedén elõfordulhat, hogy megeszi õt a rancorn. A kultistát meg vágd le. Mielõtt kimész az ajtón, nagyon ajánlatos használni az ?Absorb? nevû erõt, mert az ellenségek közül az egyik 3-as szinten tud áramozni, ami nagyon megviseli az ifjú Jedi Lovagokat?
Ezután õrület lesz az egész pálya. A lényeg, hogy amint látsz egy zöld ajtót menj be. Nagyon jónak kell lenned a fénykardozásban, mert sok ajtó csak akkor nyílik ki, ha már mindenkit megöltél. Csakhogy ne feledkezz meg az õrült rancorról sem. Õt is kihasználhatod, mert mindenkit megeszik, csak nagyon vigyázz vele. Ha nagyon közel van, használj erõfutást, hogy el tudj menekülni.
Az egyik folyosó végén van egy kapcsoló, ami eltakarít egy közelben lévõ dobozt, amire fel tudsz ugrani. Fuss tovább addig, amíg egy másik ajtóba nem botlasz. Az ajtón kívül rögtön lesz még egy kapcsoló, ami leenged egy dobozt. Sétálj keresztül az ajtón. Checkpoint! Fuss föl a rámpán, és a szobában ölj meg mindenkit. Három fénykardos lesz ott. ?Absorb? és ?protection-t? ajánlatos használni, mert sokat áramoznak, fojtogatnak, és lökdösnek.
Van a közelben egy titkos terület. Fuss ki, el a rancor mellett, a túloldalon lévõ kék energia mezõ felé. A bal oldalon lesz néhány dolog, ami jól jöhet.
Menj vissza a vezérlõterembe, és húzd meg a kart, amikor a rancorn a szoba elõtt van.
6.3 Dismantle Device ? Yalara
Közelítsd meg az ajtót kivont fénykardokkal. Bent egy ufó lesz, mérgezõ lövedékeket kilövõ fegyverrel. Tehát azonnal csapd le. Menj körbe. Újra elmetrükk vagy valami a két ufó ellen. Lépj be a mögöttük lévõ ajtón, és menj föl a liften. Közben kiderül, hogy ezek az ufók valójában Noghrik.
Balra öt ellenség van, jobbra kettõ. Köztük már vannak birodalmiak is. Menj be szemben az építménybe, ahol két Noghri van. Miután megvagy, menj tovább a következõ ajtón. Ebben a szobában (pumpák vannak itt) elég sokan lesznek, ajánlatos valamilyen erõt használni. Menj be az ajtón jobbra, majd használd a liftet. Amint megérkezel, három birodalmit kell levágnod. Fordulj balra, és menj ki a szobából. A következõ helyiségben egy tiszt lesz, meg néhány rohamosztagos. Húzd meg a mûködõ kart, és menj vissza le a liften abba a szobába, ahol a pumpák voltak. Menj ki a ventilátor lapátjai között, és ugorj a felfelé szálló légáramlatba. Neki fogsz ütközni a fönti elektromos rácsnak, de az alig vesz le az életedbõl. Viszont átjutottál a másik oldalra. Menj ki a ventillátoron, és öld meg a fénykardosokat. A következõ ajtó után megint lesznek egy csomóan, ráadásul még két erõhasználó is lesz közöttük. A bal oldali folyosó végén két Noghri lesz, meg pajzs és lõszer. Menj tovább, és öld meg a fénykardosokat, majd menj be az ajtón. Checkpoint!
Két fénykardos rohan feléd. Amint benyitsz az ajtón, hátrálj, hogy kicsald õket a folyosóra. Mindkettõnek támadó stílusa van. Utána menj balra a ventilátor felé, ahol még egy fénykardossal találkozol. Ugorj ki, és menj föl a felfelé szálló légáramlattal. Fönt öt birodalmi katona fog várni. Öld meg õket, majd a placc jobb oldaláról szedd föl a pajzsot. Menj be balra az ajtón. Fönt balra van még egy fénykardos, elõtted meg egy csomó ?mezei? katona. Elmetrükk, majd törõdj a fénykardossal is. A fahíd után két Noghri lesz. Menj be az épületbe, amiben rögtön fent lesz egy fénykardos. A rámpa alatt van lõszer és pajzs. Menj följebb, ahol egy fénykardos, és a kultista haverja lesz. Használj ?absorbot?, majd vágd le elõször a kultistát, aztán a másikat. Menj föl tovább a toronyban. Fent az ajtótól balra lesz két duplapengéjû fénykardot használó ellenfél. Csald ki õket, ahol könnyebben elbánhatsz velük. Menj vissza a concussion gun nevû fegyvereddel. Csak a fénykardos embereket lõdd, majd rohanj vissza erõfutást használva, hogy elintézd a Noghrikat is. Menj körbe, majd használd a liftet. A legtetején két fénykardos és számos Noghri lesz. Öld meg mindet, majd a ?use? gombbal telepítsd mind a négy bombát.
6.4 Force Theft Investigation - Byss
A hajót elkapta egy még nagyobb birodalmi hajó. A feldatot ? miközben Kyle aktiválja az önmegsemmisítõt ? hogy kikapcsold a vonónyalábot. Az elején Kyle Qui-Gon módra kinyitja a zárat. De az minket egyáltalán nem érdekel. Inkább menj vissza a dokkba, és a a hajó orrától balra menj be az ajtón. Jobbra a fülkében van egy rohamosztagos, balra pedig még több egység, és egy automata torony a plafonon. Menj tovább, szüntess meg minden ellenállást a következõ szobában is. Az azután következõ szobában újabb öt egység lesz kb., egy automata torony, és egy tiszt, akinél van egy kulcs. Lõszer és pajzsgenerátor van a lézeres aknák mögött. A kulccsal nyisd ki a lift ajtaját, és menj vele föl. Jobbra hajolj ki a sarkon, figyeld meg a két rohamosztagost ahogy beszélget, aztán vágd le õket. Nemsokára két Hazard Trooper bukkan elõ. Szóval használj elmetrükköt, vagy erõfutást, védelmet és concussion rifle-t. Még egy birodalmi munkás is lesz velük. Menj be a következõ szobába, ahol két tiszt lesz, és a kapcsoló amivel lelõheted a vonónyalábot. A másik oldalon lévõ szobában néhány katona lesz, meg aknák, amibe könnyedén belökheted õket. Ha kikapcsoltad a vonónyalábot, indulj vissza a hajóhoz.
Egy robbanás hatására egy csomó rohamosztagos fog elõjönni. Elmetrükk, a többit pedig vágd le. Van még balra egy automata torony, valamint tovább a szobában néhány Hazard Trooper. Elmetrükk az egyikre, az életben maradtat pedig lõdd le. Menj tovább egészen addig, amíg már majdnem érinted az energia mezõt. Használj elmetrükköt a rakétavetõsön, hogy megölje a többit. A közelben van élet, és rakéta. A következõ szobában három rohamosztagos és egy tiszt tartózkodik. Ha továbbmész a folyosón, akkor még több ellenségbe botlasz. De te inkább guggolj be abba a szobába, ahol egy droid, egy tiszt, és két sima katona van. Látszani fog a hajód. Menj ki, és vágd le balra a néhány munkást. Szemben az ajtó mögött néhány katona lesz, Hazard Trooperekkel. Elmetrükk az utóbbira, majd végezz a maradékkal. Messzebbrõl, balról még két Hazard Trooper fog közelíteni. Menj föl a liften. Öld meg a két rohamostagost és a tisztet balra, majd az egyszál embert jobbra. Miután mindenkivel végeztél, menj le a rámpán, ami egy kicsit odébb van jobbra. Ölj meg mindenkit, majd vedd kezelésbe a tornyokat. Összesen négy TIE vadászgép van, amit le kell lõnöd. Menj vissza a lifthez, ahol három rohamosztagos, és egy tiszt fog megtámadni. Öld meg õket, és menj le a liften. Menj tovább egyenesen, majd segíts be Kyle-nak. Ha minden támadót megöltetek, vége a küldetésnek.
6.5 Weapon Destruction - Ord Mantell
A bevezetõ animáció megmutatja neked az egyetlen ellenséget a pályán: Boba Fettet. Állig fel van fegyverezve, de mindenre van ellenszer. Elõszöris végre kell hajtani a feladatot. Menj be a kezdõhelyen az alagútba. Ott pihenhetsz egyet, aztán kimehetsz akciózni. Rakd le a bombákat. A város keleti és a nyugati szektoraiban 3-3 hely van, amit fel kell robbantani. Utána menj vissza a hajódhoz. Most jöhet Boba. Használj erõfutást, és concussion riflet, hogy lehozd a földre. Minden fegyvere ellen megvan az ellenszer. Tehát: ha befog rakétával, és utánad küld egyet, használd az erõt, hogy odább lökd. Ha disruptort használ, Jaden automatikusan erõfutással kitér elõle. Ha a sugárvetõvel lõ, lézerkarddal védd ki a lövedékeket. A legnagyobb fenyegetés rád nézve a lángszóró. Ezt akkor használja, mikor közel vagy hozzá. Ergo, ne kerülj közel hozzá J . Sok sikert.
7.1 Taspir III
Két rohamosztagos van az erõmû bejárata elõtt, de amint megközelíted egy repülõ katona is elõjön. Elmetrükközz, hogy megölje a többit, majd végezz vele. Van még kettõ rögtön az ajtó után. Még kettõ lesz abban a szobában, ahol te vagy, meg egy a másik oldalon. Egy másik szobában még kettõ ellen van. Menj ki miután õk is meghaltak, mert az ajtó a szobában egy nem mûködõ lift. Menj ki a központi szobába, és hagyd el azt az egyetlen nyitott ajtón. Menj le, nyomd meg mindkét gombot, majd azonnal fordulj meg, és használj elmetrükköt a Hazard Trooperen mielõtt még meglõ. Öld meg, majd nyomd meg a bal oldali folyosó végén lévõ gombot is, ami egy hidat fog aktiválni. Menj vissza be, majd menj be a rohamosztagostól rögtön balra lévõ ajtón. Menj föl a liften. Amint belépsz, egy láthatatlan kommandós lesz balra, rajta kívül pedig még négyen. A szemben lévõ ajtó ahhoz a részhez vezet, ahonnan az elején a rakétás ember megtámadott. A jobb oldali pedig a küldetés többi részéhez. Az ajtó után egy fénykardos, egy erõhasználó, és egy láthatatlan kommandós van. Ha meghaltak, menj át a gyalogjárón. A másik oldalon öld meg a két rohamosztagost. Menj be a kék ajtón. Odabenn öld meg a két erõhasznlálót elõbb, majd utána a többit. Használd az ?absorb? nevû erõt, mert sokat segít. Menj körbe a másik ajtóhoz. Itt vigyázz, odabent elég sokan lesznek, használd az erõt, hogy mindet láthassad. Öld meg õket, majd próbálj meg kimenni az ajtón. Csakhogy az átjáró nincs a megfelelõ állapotban. Lökd meg, majd annak segítségével ugorj át az akadályon, bele a szellõzõ rendszerbe. Kövesd addig amíg tudod, majd a fénykardoddal vágd át magad az akadályon. Hagyd figyelmen kívül most az ajtót, inkább menj tovább, s öld meg a tisztet meg a munkásokat. Vedd el a tiszttõl a kulcsot, és most menj vissza az ajtóhoz. Odakint egy duplapengéjû fénykarddal felszerelt gonosz ember lesz, a balra távolabb pedig egy olyan rakétás fickó. Õ ellene a legtökéletesebb módszer az elmetrükk, majd a fénykarddobálás. Ahogy mész tovább, még két hasonló ember fog jönni, valamint a tetõn lesz egy mesterlövész is, akit az erõvel könnyedén ki tudsz szúrni, és megölni valamilyen fegyverrel. Öld meg a két rakétást is, majd menj tovább az épület felé. Annak a közelében lesz egy titkos terület: az épület jobb oldalán párkányról-párkányra ugrálva a legfelsõn lesz egy élet és egy pajzs is.
Lesz egy checkpoint ahogy a szikláról az épületre ugrasz. Bent balra két rohamosztagos van, szemben pedig egy munkás. Menj körbe a mag körül balra, majd föl a lépcsõn. Öld meg a fénykardost, majd menj följebb. Kicsit késõbb már ketten lesznek, az egyik csak erõhasználó. Kapcsold be az ?absorbot? majd gyûrd le õket. Menj följebb, majd menj jobbra. Elmetrükk a katonán, majd használd az erõt hogy észrevegyed a fénykardost balra. Miután meghalt, menj be a jobboldali ajtón, de elõtte öld meg a balra a sötétben bujkáló tisztet. Kint szállj szembe a két fénykardossal a hídon, menj be az ajtón, és öld meg az összes embert odabent (kb. 5-en vannak). Lõszer és pajzs van a generátoroknál. Menj ki. Két ellen lesz a hídon, egy rakétás pedig kissé balra. Lõdd meg az utóbbit, mire õ odajön hozzád, és te szépen levághatod, miután elmetrükköt alkalmaztál rajta. Aztán még messzirõl lõdd fejbe a kultistát. Ugorj át a fénykardoshoz, és öld meg. A szikla körüli úton haladva jobbra találkozol két újabb katonával. Az egyik az átjáró fölött, a másik pedig a tetõn. Elemtrükk, majd végezz a maradékkal.