Exile's Home Page
Exile's Home Page
STAR WARS
 
Call of Duty
 
Star Wars Helyszínek
 
Star Wars Fajok
 
Jedi Knight
 
Menü
 
Star Wars Szervezetek
 
Állat és Növényvilág
 
Star Wars Droidok
 
Fegyverek
 
Technika
 
Cégek és Vállalatok
 
Bakik
 

Sokan véltek hibákat felfedezni az első részben, ezeknek azonban nagy része inkább csak érdekesség, csak kisrészük tényleg hiba. Érdekességeket én is véltem felfedezni, de ezek szándékosan vannak benne, mintegy poénként.

 

Valódi hibák

Nos igen, ezek is vannak, de hát Lucas is emberből van. A legnagyobb hiba, amit mindenki észrevett, az hogy C-3PO a IV. rész elején nem győzi szidni a Tatooine-t, pedig ott nőtt fel. Itt pedig most nem akar soha űrhajóra szállni. Ez elég érdekes. Miért nem emlékszik 3PO arra, hogy itt nőtt fel? Elég súlyos hiba, de gondolom, Lucas egy memóriatörlésnek veti majd alá C-3PO-t, hogy a hibát orvosolja. R2 esete más, ő egy szóval sem említi, hogy a Tatooine-t nem ismeri, sőt, azt hajtogatja, hogy Obi-wan az ő régi gazdája. C-3PO körül vannak még hibák, vagyis inkább a szeme körül van. Ugyanis amikor Anakin megmutatja Padménak droidot, és a szemét bele akarja tenni, akkor először a bal kezében van, a következő képen pedig a jobb kezében. A másik pedig az, hogy ha itt csak be kell kattintani a helyére, akkor a Jedi visszatérben, amikor Jabba kis háziállata (Salicious Crumb) kiszedi CPO szemét, miért lógnak abból drótszálak?

Valamint amikor leszáll a Tatuinon Amidala hajója, iszonyú lassan száll fel a por alóla, ami tekintve a bolygó óriási pormennyiségét egy szempillantás alatt fel kellett volna kavarodnia a hajó korul és csak jó pár perc elteltével ülepedett volna vissza. Viszont így semmit nem latunk volna az egészből és ezért a 3D CGI animátorok az ú.n. "particle azaz részecske" effektust egy nagyon visszafogott és nem reális módon alkalmaztak.

Nem hibák

A hibákat, amiket olvastam, mind megfigyeltem, és volt olyan, amiket meg kell hogy cáfoljak. Például olvastam olyan reklamációkat, hogy Obi-wannak hol rövidebb, hol hosszabb a hajfonata. Ezt én nem vettem sehol észre, de nem is tartom valószínűnek, hogy így lehet. Mégpedig azért nem, mert az ugye paróka, és nem hiszem, hogy nem ugyanolyan kellékekkel forgatták a különböző jeleneteket (de ha mégis akkor elég trehányak).
Aztán volt olyan, aki azt nehezményezte, hogy Yoda ellenzi Anakin kitaníttatását, mert túl öreg (9 éves), de Luke-ot kiképzi 18 évesen. Vegyük csak elő azt a videokazettát és meglátjuk, hogy Yoda nem akarja Luke-ot tanítani, de Obi-wan meggyőzi. És könyörgöm, gondolkodjunk egy kicsit, az első rész idejében volt rengeteg padawan, nem volt szükséges Anakin képzése, de a IV. részkor csak Yoda volt már, de ő nem szállhatott szembe a császárral és Vaderrel. Neki akkor két lehetőség közül kellett választania: vagy kiképzi Lukeot, és lesz remény a Köztársaság visszaállítására, vagy nem, és akkor örökké a sötét oldal fog uralkodni. Hát erről ennyit.
Volt aki Sebulba Jedi képességeit latolgatta, merthogy neki még jobbak a reflexei, mint Anakiné. Ehhez is egy kis gondolkodás kell. Sebulba egy dug, Anakin egy ember. Sebulbának a faja miatt vannak jó reflexei, Anakinnak pedig az Erőtől. Sőt, Qui-gon mondja is, hogy azért tűnik úgy, hogy Anakinnak gyors reflexei vannak, mert előre látja a dolgokat.


Sok vitát okozott a Jedik „száradása” a víz alatti városban. Lucas viszont azt nyilatkozta egy magazinnak, hogy azoknak a gömböknek a fala olyan, hogy nem engedi be a vizet, így a Jedik ruháján (és Jar-Jarén) sem hagyott vízcseppeket. Hát ezért nem voltak vizesek. (Ilyenből volt egyébként a Bongó ablaka is.)

Érdekességek

Na ezekből sok van, jómagam is fedeztem fel egy párat. Észrevehető például, hogy amikor Darth Maul leszáll a Tatooine-on, akkor az égbolton az Orion csillagkép látszik (mintha a földön forgatták volna :)). Watto ócskásboltjában pedig minden megtalálható: többek között az Űrodüsszeia:2001 űrkapszulája (a fotóért köszi az atom.pganet.hu-nak), és állítólag a Terminátor fém-csontvázának feje és válla... Aztán van egy mondat „Rossz érzésem van ezzel kapcsolatban”, ezt Luke, Leia, Han Solo és C-3PO is mondta a trilógiában. És állítólag Anakinnak néha Darth Vader árnyéka van, ezt figyelem árgus szemekkel, de a filmben eddig nem vettem észre, csak képen, ami viszont nem a filmből való. A droid vezérlő hajó felrobbanásakor, Jar-jar fellök egy droidot, melynek a hátán a 1138 szám van. A filmről Lucas személyes szekciójában írunk többet.

A film végén, mikor Palpatine kancellár megérkezik Naboo-ra, a szülőbolygólyára, a királynővel való találkozásakor három illusztris személyiséget is észrevehetünk gyönyörű kosztümökben. Ben Burtt, aki a hangmérnökként dolgozik a LucasFilmnek, Rick McCallum a főproducer és Paul Martin Smith editor.

Persze nem csak ők, hanem a film egyik fő trükkmestere, John Knoll is megjelenik a filmvásznon, aki többek között arról is híres, hogy Ő és testvére Thomas Knoll kreálták meg anno a Photoshop nevű, mára ipari sztenderdé vált képmanipulációs programot (csak, hogy tudjátok, mi is ezt a programot használjuk a site grafikáinak megkreálásakor és jópár hátúl elhaladó űrhajó is az EI-ben - Royal Guard). John, az a naboo-i pilóta, aki nem sokkal az űrharc kezdetekor találatot kap és felrobban az űrhajójával együtt. Nem bírták ki, hogy ne legyenek benn. Na de őszintén, mi kibírnánk...?:)

Én is vettem észre különös dolgokat. Például Anakin amikor C-3PO-tól elbúcsúzik, és szedi a cuccait, az ágyán játékok vannak. Az egyiket én egy X-wing modellnek néztem. Aztán a verseny közben látunk egy női alakot, akiben én Aurra Singet fedeztem fel. És ez tényleg így van, Aurra Sing nézi a Boonta futamot. A verseny első körében, amikor a fogatok behajtanak az alagútba, Anakin kb. 2 másodpercig oldalra néz, majd a következő képen Aurra Sing áll egy párkány mögött, és nézi a versenyt. Ezt  Lucas utólag rakatta be a filmbe, ugyanis az Episode II-ben benne lesz a hölgyemény.

Láttam Lucas-szal egy interjút, ahol ilyen érdekességeket fedett fel előttünk. Gondoltátok volna például, hogy Qui-gon komlinkje nem más, mint egy átalakított Gillette nő borotva? Ugye, hogy nem, pedig az, ezt Lucas mondta. Valamint figyeljétek meg, hogy amikor Qui-gon, Jar-Jar és Padmé beérnek a városba, kis kék lények mellett mennek el, akiknek a nyakában fényképező van. Ezek turisták, akik direkt a versenyre jöttek. Aztán amikor Qui-gon Wattóval beszél a verseny után arról, hogy érvényes volt-e a fogadás, az ajtó előtt elmennek ugyanilyen kék lények, sírva. Egy anya és a két gyereke ez, akik azért sírnak, mert az apjukat megölte a versenyen Sebulba. És az a jelenet hogy tetszett, amikor Jabba egy kis lényt lelök a párkányról? Na azt nem Lucas találta ki. Az egyik vicces munkatárs keze munkája, de amikor Lucas meglátta, annyira tetszett neki, hogy beletetette a filmbe.

Végül, egy igazi érdekesség, amely tisztelgés, a nagy barát, Steven Spielberg elött. A szenátus egyik repülő szerkezetében kik vannak? ET-k egy igen távoli bolygón.

Látjátok, csak figyelni kell. Mennyi dolog van, amit egy, sőt, kétszeri megnézésnél sem veszünk észre.

 

 

Húsvéti árnyak, avagy a Baljós tojás

"Easter egg"-nek, azaz húsvéti tojásnak nevezi a filmnyelv a mozialkotásokban található rejtett apróságokat. Ezek rendszerint nehezen észrevehető motívumok, háttérfigurák, homályos összefüggések - sokszor annyira nehezen észrevehetőek, hogy a készítőn túl tán másnak soha fel nem tűnnek. De aki kiötölte, annak biztosan tetszik. És a nézőnek is, ha mégiscsak felfedez egyet-egyet. Húsvéti tojás például az, hogy ha egy filmben - pontosabban több filmben -, más-más szereplők, más-más jelenetekben ugyanazt a mondatot szajkózzák. Például: Valami rossz előérzetem van... Sok alkotásban találkozhatunk ilyesmivel, de talán a példából is világos: a Star Wars-univerzumban mindnél többel. Különösen az Episode I. esetében volt módjuk a húsvéti móka lehetőségével élni a készítőknek, egyrészt mert bőven volt mire nyíltan vagy burkoltan utalgatni (a trilógia), és a computeres animációnak köszönhetően a módszer sem bonyolult: bárhova bármit oda lehet rajzolni, akár utólag is.

Új módi a "húsvétolásban" a korszerű adathordozókon történő "tojásrakás". A DVD-k megjelenésével újabb lehetőség nyílt a tréfás kedvű filmcsinálók előtt. A TPM ebben sem marad el társai mögött, sőt, ki tudja, mennyi rejtve maradó elemmel van tele a két lemez, amiket vagy észreveszünk egy idő után (huszadszorra lejátszva), vagy valaki felhívja rá a figyelmünket. Vagy örökre titokban maradnak.

Ezt az összeállítást azért készítettük, hogy segítsünk a Baljós tojások után kutatóknak. Cikkünkben igyekeztünk - elsősorban az Internet, az azon publikáló amatőr kutatók segítségével - feltérképezni, milyen húsvéti meglepetések lelhetők fel magában a filmben, és milyen annak DVD-kiadásán. Jegyezzük meg: a források (ma még) meglehetősen szűkösek, és a legkevésbé sem megbízhatóak (a net már csak ilyen). Van olyasmi, ami valóban "ott van", bármelyikünk meggyőződhet róla, s akad sok minden, amiről valakik állítják, hogy látták, de kísérletet vagy nem sikerül megismételni ("nincs ott" a dolog), vagy egész egyszerűen nem lehet megtalálni a kevés információ folytán. Saját tapasztalatainkat ezért igyekszünk a következőkben mellékelve feltűntetni.

Kezdjük a tavaly október-novemberben napvilágot látott DVD-vel.

Ez a starwars.hu egyik fórumrovatában is élénk téma volt a közelmúltban - jelen cikk adatainak jelentős része is onnan eredeztethető.

Már az első lemeznek a lejátszóba (meghajtóba) való betevésekor elkezdődik valami különleges. Ha elindítjuk a korongot, a figyelmeztető feliratok után egy animált intro vezeti fel a tartalomjegyzéket. Ha kiveszük a készülékből a lemezt, és újra betesszük, jó esély van rá, hogy a mozgó menü más lesz, mint elsőre volt: összesen háromféle különböző nyitóanimáció készült ugyanis, amiből a lejátszó véletlenszerűen válogat. Az egyik a Naboo, a másik a Coruscant, a harmadik a Tatooine világát eleveníti fel. A kezdet meghatározza az egész lemez grafikai megjelenését: a különböző almenük az adott képi világnak megfelelő egyedi desingnal jelennek meg végig. Több közlés szerint a lemez betételekor befolyásolhatjuk a későbbieket. Ha az első figyelmeztető felirat alatt benyomjuk az "Audio" gombot, a Nabbo-féle menü jön be. Ha ugyanezt tesszük a "2" gombbal, a Tatooine-i menü. És végül ha két "2" gyors egymás utáni (vagy a "4") benyomásával próbálkozunk, akkor a Coruscanton találjuk magunkat.

Amennyiben a figyelmeztető oldalakat végigpörgetjük az előreugrás gombjával, úgy, hogy a legutolsó nyelv után is ezt nyomjuk meg, akkor nem a Naboo-i cirkálós jelent jön be, hanem egy párperces kisfilm, a forgatási poénokkal és gegekkel (Artoo nekimegy a falnak, Liam Neeson elneveti magát, stb.). Nem könnyű állítólag, de ha a főmenüben (mások szerint a Language selectionsban) bepötyögjük azt, hogy "11" (vagy "1" és "1"), aztán "3" és "8" (ugye, nem kell magyarázni, mire utal a 1138-as szám?) egymás után, szép lassan, akkor szintén valamiféle geggel találjuk magunkat szembe - én magam még nem láttam, így nem tudom, azonos-e az előző pontban említettel.

A kettes discen több poén is található. Kettő egy-egy kapcsoló benyomásával: mindkettő a Hiányzó jelenetek (Deleted scenes only) képben látható, csak senkinek nem tűnik fel. A gomb a kép bal oldalán van, az ajtókereten, a Doc menu felirat mellett: arról lehet ráugrani, amikor a jobb oldalon a Complete Podrace Grid, illetve a Extended Podrace Lap Two van beállítva - mindkét esetben, ha benyomjuk a gombot, a Deleted scenes documentaryból kimaradt jeleneteket láthatunk majd.

Két másik geghez egyszerűen várakozni kell. Amikor az Animatics and Still Galeries-nél nem csinálunk semmit (fél-egy percig nem választunk a három pitdroid kínálatából), bejön Watto, és ránkförmed... Amikor pedig a Television spots/Tone poems menünél kárhoztatjuk a távkapcsolót tétlenségre, kisvártatva feltűnik Sidious nagyúr, és a neimoidiaiakhoz szól pár szót, vésztjósló hangon.

Biztos vagyok benne, hogy a DVD-ken akadnak további rejtegetnivalók is, ám ezekre sem magam, sem az ismert internetes források, fórumos hozzászólók nem akadtak még rá eddig. A feladat adott!

No, és most jöjjenek akkor a filmben magában fellehető húsvéti tojások. Már maga a definíció sem könnyű itt: mit értünk "easter eggnek"? Jelen összeállítás arra tesz kísérletet, hogy összemossa a "műfaji" határokat, s legalábbis belefogjon abba, hogy mindent felsoroljon, ami filmkészítői hibának, véletlen vagy szándékos asszociációnak, cameónak (amikor a készítők valamelyike, vagy egyéb oda nem tartozó személy tűnik fel egy jelentéktelenebb szerepben), gegnek, poénnak, miegyébnek.

Kezdjük sokunk kedvelt magyar SW-site-jának listájával. A sajnálatosan hosszú idő óta nem frissített atom.pganet.com-on az alábbiakat olvashatjuk:

  • amikor a film végén elfogják a szövetség alkirályát, Natalie Portman lába látványosan megcsúszik
  • amikor a droidvezérlő hajó megsemmisül, Jar-Jar fellök egy döglött droidot, amelynek a hátán a 1138-as szám van
  • az egyik jelenetben, amely a Naboo-i paotában játszódik, a háttérben egy sziklában felismerhető Lucas arca*
  • az egyik coruscanti jelentben feltűnik a Millennium Falcon*
  • abban a jelentben, amikor Amidala Jar-Jar-ral beszélget a Coruscanton, az ablakon keresztül láthatjuk a Star Trekből jól ismert Enterprise űrhajót*
  • A szenátusi teremben három E.T. rázza az öklét, amikor Amidala felszólítja a képviselőket, hogy váltsák le Valorumot

  • Ugyanebben a szenátusi jelenetben láthatunk két vukit is
  • Watto "MÉH-telepén", a roncsok között ott ál egy űrkapszula a 2001: Űrodisszeiából

  • Anakinnak Watto üzletében állítólag valahol Darth Vader-árnyéka van
  • a gondolaverseny közben egy pillanatra láthatjuk Aura Singet, a fejvadászt, aki több Star Wars-könyvben is feltűnt már

A *-okat azokhoz a jelentésekhez tettem ki, amelyek gyakran visszatérnek a TMP-s beszélgetésekben, ám amelyeknek a valóságtartalmáról még sohasem hallottam bizonyosat. Én sem Lucast, sem az árnyékot, sem az Enterprise-t, sem a Falcont nem vettem még észre. A coruscanti jelenetekben a háttérképek kidolgozottsága nem is igen teszi lehetővé, hogy az ablakokon kívül szálldosó járművek konkrét típusát megállapíthassa az ember - egyszerűen kerek avagy hosszúkás foltoknak tűnnek.

Egy másik netes forrás további észrevétlen összefüggéseket sorol hosszan, ezek a következők (zárójelben jelen cikk szerzőjének megjegyzései):

  • amikor Anakin és Qui-Gon a hajó felé tartanak, Anakin alakja Darth Vader-i árnyékot vet (itt már közelebbi a helymegjelölés - valaki kikockázhatná)
  • C-3PO aktiválásakor a kövtekezőt mondja: I am completely operational, and all of my circuits are functioning perfectly. Ezek a szavak pontosan megegyeznek azokkal, amiket a HAL 9000-es computer használt a 2001: Űrodisszeiában (ebben a hírben az a furcsa, hogy nem tűnik igaznak: nem ezt mondja)
  • a filmvégi stáblista alatt, a legvégén Darth Vader lélegzését hallhatjuk - nagyon halkan
  • egy csapatnyi klingon ül a szenátusi teremben - nem könnyű őket észrevenni (ezen azért, őszintén, csodálkoznék)
  • a Jedi visszatérből Wicketként ismert Warwick Davis ül a gondolatverseny során a közönség soraiban (ha minden igaz, Jabba mellett)
  • Qui-Gon Jinn komlinkje valójában egy kidekorált Gilette Sensor Excel női borotva (ez könnyen így lehet)
  • a droidvezérlő hajó felrobbanásakor a szétrepülő darabok egyike a Millennium Falcont mintázza (?)
  • Qui-Gon és Watto alkudozós jelenetésben érdemes a Jedi mester háta mögé nézni: miközben a versenyre való nevezés feltételein vitatkoznak, a falon egy fekete köpeny lóg, pont olyan, mint Vaderé (valami sötét ruhaszerű valóban ott van, de az én télikabátomra pont annyira hasonlít, mint a nagyúréra)
  • amikor Amidala királynő és a Naboo-i katonák végigfutnak a palota folyosóján a bolygóra való visszatérést követően, a falon, a sarkon mintha George Lucas arcképe volna felfedezhető (izgisen hangzik)
  • a Coruscant egén repkedő objektumok között feltűnik egy repülőgép a Metropolis című filmből ismertek közül - és a német tank, amit az Indiana és az utolsó kereszteslovagban láttunk (nem hiszem, a fentiek miatt)
  • Howard, a kacsa is ott van a podrace közöségében, és bár Boba Fett minden ellenkező híresztelés dacára nincs ott, látható viszont egy fickó, aki a Jedi-történetek képregényben szereplő Mandalor vezérhez hasonló maszkot visel az arcán (meg kéne nézni)
  • Sebulba neve hallható ki a hutt nyelven beszélő riporter(ek) szavaiból. Olyasmi, hogy "Sebulba (...) Pixelito!". Ekkor fordul a dug versenyző a nézők felé, s integet. "Pixelito" - ez spanyolul annyit tesz: kis pixel. Pixel - mint képpont a számítógépes animációval generált figurák rajzában. Talán úgy is fordítható: Pixelsrác. Valahol azt írják, hogy a Pixelito a Malastare bolygó egyik városa volna - tehát "Íme, Sebulba Pixelitóból!" -, ám az sem rossz magyarázat, hogy ez csak egy belső tréfa, uatlva a szereplő végképp nem valóságos voltára: Sebulba, a pixelfickó (jó okfejtésnek tűnik, és valóban van valami ilyesmi a szpíkerek mondókájában)
  • a rabságban lévő Amidala királynő szomorúan tekint ki palotája ablakán, rajta vörös palástja narancssárga fényekkel - a jobb kezénél pedig az látható egy pillanatra: ILM (kikockáztam - nem láttam semmiféle feliratot)
  • Watto boltjában nézzünk jobbra: a falnál egy C-3PO-nak való "bőr" tűnik fel, térdtől lefelé hiányzó lábbal. Az Új reményben C-3PO-nak térdtől lefelé ezüstszínű volt (lesz) a lába. Talán épp azért, mert amikor eljön az ideje, Anakin gazdája üzletéből emeli el az aranyszínű burkolatot magának, pontosabban kedves robotja számára (logikusan hangzik)
  • ha erősen figyelünk a főhősök megérkezésekor a Coruscantra, észrevehetjük a Voyagert az égbolton konvojban haladó repülőeszközök sorában (kikockáztam - semmi)
  • Cornelius és Zira - a két tudós főemlős A majmok bolygójából - is a nézők soraiban foglal helyet a Mos Espa-i arénában (lehet)
  • Qui-Gon walkie-talkie-ján, mikor Obi-Wannal konzuktál, egy aranyszínű Mickey Mouse ábra "cincog" (ez tévedés lesz: a készülék hármas gömb alakú kapcsolója tetszik olyannak, mint Disney-egér kontúrja fejjel lefelé)
  • abban a jelenetben, amikor Gui-Gon a boltban Wattoval beszélget, a Terminátor-féle robot fejének és felsőtestének "csontváza" is látható (erről is sok vita folyt a neten, valószínűbb, hogy egy - vagy inkább több - 2-1B típusú droid roncsa hever a rozsdatemetőben)
  • Anakin elköti a Naboo-i vadászgépet. Az asztroszer-droid helye mellett szimbólumok sorakoznak. Az egyik ugyanaz, mint a Led Zeppelin egyik CD-jén. A Led Zeppelin a designer kedvenc zenekara
  • Elég közelről nézve feltűnhet, hogy az egyik űrlény arca Bill Clintoné a podrace során. Az illetőt Sebulba a szikláknak löki a háttérben (életszerűtlennek hangzik)
  • A Coruscanton játszódó éjjeli jelenetben a leszálló platform mellett, balra lent két vagy három olyan légijármű lebeg, mint amilyenek a Szárnyas fejvadászban (ez a pletyka is többször felbukkan az ügyben, de én még nem fedeztem fel a Blade Runner rendőrjárgányait az Episode I-ben)

Nézzünk most a változatosság kedvéért párt egyértelmű hibát, amit a filmkészítők követtek el. Csak vázlatosan, annál is inkább, mivel az esetek többsége éppen itt, a starwars.hu egy másik anyagában olvashatók részletesen. Skywalkerék pecójában, amikor Anakin C-PO-val dicsekszik Padménak, a robot szeme hol a gyerek egyik kezében, hol a másikban van. Obi-Wan padawani hajfürtje is jelenetről jelenetre váltogatja az oldalt. Hasonlóan alakul ide-oda az Echo Base fényképes összeállításának tanubizonysága szerint az ifjú Jedi-növendék arca is: olykor puffadtabb, olykor sima - attól függően, melyik jelenetet a többéves forgatás melyik fázisában vették fel. Kétségkívül kellemetlen ezekkel szembesülni. Ja, és mint az említett cikk is említi: ekkor Thripio szemét még elég bepattintani - negyven évvel később, amikor Buja Féreg kicibálja, már drótok lógnak a szemgödréből.

Más. Darth Maul Sith Infiltratorral végzett Tatooine-i ladolásakor az Orion csillagkép tündölik az égen. Egy amerikai oldal így fogalmaz: a koszlott sivatagbolygó talán nem is olyan "messzi-messzi"...

Egy cameo a zárójelenetben: az ünneplő tömegben, pontosabban a királynőt kísérő méltóságok között három figura azonos Ben Burtt-tel (vágó), Rick McCallummal (producer) és Paul Martin Smith-szel (vágó). John Knoll grafikai tanácsadó, trükkmester állítólag egy Naboo-i pilóta szerepében tűnik fel a harc kezdetén (eltalálja egy lövés).

És most ömlesztve minden egyéb, ami valaha valakinek eszébe jutott a Baljós árnyakkal kapcsolatban:

  • Anakin otthoni, gyerekszobabeli ágyán valami játékszerűség látszik, rajta egy Z-95 Headhunter vadászgép körvonalai.
  •  
ITT VAN A FÓRUM IDE ÍRJATOK!
 
[III.Birodalom] másik oldala
 
A HÉT KÉRDÉSE
Lehet szavazni
Szerinted lesz új Star Wars Film?

Igen
Nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Galaktikus Csevegő
Lehetőleg értelmesen ja és csak regisztráltaknak.
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Hány Csillag van az égen?
Indulás: 2005-04-10
 
Csak 1 kérdés :)
Szavazzatok
Szeretnél Star Wars Sorozatot TV-ben?

Igen
Nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Bölcsesség
 
Sands of Time
Click for Budapest, Hungary Forecast
 
Írott szöveg (Script)
 
Írásvédettség
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Battlefront 1-2
 
¤501¤
 

Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!